Igen, tudom, hogy megígértem, hogy nem lesz több cikk róla, viszont ez nem is róla lesz. Sokkal inkább magamról fog szólni.
Január óta rengeteget gondolkodtam. Volt időm, bőven. És igazából azon rágódtam, hogy vajon miért történt meg velem mindez. Rá kellett, hogy jöjjek, hogy olyan szinten kiszolgáltattam magam, amit nem lett volna szabad.
Hogy mik voltak ezek a kiszolgáltatott tények? Hát sorolom:
- Szeretet hiányos vagyok. Aki ismer tudja. Nem volt nehéz tehát erre a kártyára játszania.
- Tudjátok milyen az amikor duci, telt, túlsúlyos (kinek milyen megnevezés passzol, a lényegen nem változtat) lányként egyetlen fiú figyelmét sem keltitek fel? Mellette szépnek éreztem magam, mert azt láttatta velem amire vágytam. A saját vágyaimat, képzelgéseimet vetítette ki ami mondhatjuk, hogy teljesen megbabonázott. Nem nehéz, csak láss kicsit az "ellenfél/motiválandó alany" álarca mögé.
- Kaptam már szúrást az évek során egy sráctól, aminek meg lett a hatása. totál önbizalom hiányos is vagyok, szóval. Ja. Asszem ez a kombó totál az ő kezére játszott végig.
És ő ezt úgy gondolom rendesen ki is használta. Látta a gyengeségemet, azt, hogy nem bírom elviselni, ha valaki elesettnek és szomorú sorsúnak senki nem segít.
Nem terveztem hosszú litániát, csak gondoltam megosztom veletek azt, ami régebb óta foglalkoztatott. Miért foglalkoztatott? Leginkább azért, hogy tudjam mit ne csináljak egy másik alkalommal, egy másik emberrel. Mert még egy pofára esést senkinek nem kívánok, nem hogy magamnak. Egy barátnőm erre azt mondta, hogy egyszer jön majd az igazi, aki eget földet megrenget bennem, na majd ő lesz az igazi. Hát majd meglátjuk...
