.

 Az eredeti bejegyzésem teljesen máshogy szólt volna. Azt azonban mégsem posztolhatom. Nem tehetem, mert akkor olyan kérdéseket bolygatok meg emberekben, amiknek a megválaszolására nem állok készen. Akarnék, de nem vagyok. 

Így hát ahelyett, hogy bizonyos témákat feszegetnék inkább saját magamra fókuszálok.

Körülöttem a helyzet most kimondottan gyorsan változik. Van aki költözik, van akinek barátja lett és hopp itt maradtam egyedüli szingliként.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltam az elmúlt években baromira magányos. Most is az vagyok, ezen semmi nem változtat. Egyedül, csöndesen élem mindennapjaimat, a legnagyobb show az életemben az internet szerelőnk volt közel egy évvel ezelőtt, aki itt hagyta nekem a számát, majd amikor érdeklődtem felőle volt arca azt mondani, hogy a testvéremnek hagyta a számát, ha nem tudná beüzemelni a másik tv-t. De a vicc, hogy én voltam az a testvér... no mindegy. Szóval ha valakinek az életében csupán ennyi izgalom van, nos az rendkívül kínos. 

Kínos mert az egyfajta kudarcot jelent. Kudarcot abban, hogy senki nem érzi azt, hogy számára hasznos partner lehetnél a mindennapokban. Vannak barátaim (mint kiderült több is, mint akit én gondoltam), van családom aki szeret. Ennek általában elégnek kellene lenni, Kellene, de már nem az.